Súlyos szavak

Napi szitálás

2018. január 16. - Paduc

Ez az egész annyira gyalázatos és uszító hogy az ember elgondolkodik azon, hogy teljesen elment-e a józan eszük vagy ennyire immorálisak... 


...az egész akció úgy próbálja beállítani az alapvetően jószolgálati tevékenységet ellátó civil szervezeteket, mintha valamiféle Soros ügynökként bújtatva működnének és mintha migráns betelepítő szervezetek lennének. Ez egy oltári nagy hazugság.  És kit állít rá erre a Fidesz? Egy olyan embert aki az általam is mélyen megvetett Kádár-rendszert tíz éven keresztül szolgálta ki ügynökként. Szita Károlyra gondolok. Soros személyében egy olyan embert támadnak, aki annak idején a demokratizálódási folyamatot segítette. Azt a pártot is segítette, sőt azt a legnagyobb mértékben, melynek most Szita is tagja - mondta Wittinghof Tamás Budaörs polgármestere a kormánypárti településvezetők Soros elleni rendezvényével kapcsolatban.

 

screen_743_copy_1.jpg

Forrás: Klubrádió    Kép: index/súlyosmondatok

 

 

süti beállítások módosítása