Súlyos szavak

Napi hazai

2017. október 14. - Paduc

A hármas metró pótlásához szükséges buszok beszerzésére a főváros kapott egy kedvező ajánlatot, miszerint készre szerelt lengyel buszokat vásárolhattunk volna, kedvező áron. Ezt a tendert megsemmisítették, mert a kormány elvette az ehhez szükséges hitelgaranciát. Azt mondták, hogy ők kidolgozzák a magyar nemzeti buszgyártási stratégiát, hogy a  főváros ne lengyel, hanem magyar buszokat vegyen.

 

Ezt követően az állami tulajdonú Volánbusz írt ki egy tendert. Ennek győztese egy magyar konzorcium, amelyiknek az első járműveit augusztusban le kellett volna szállítani, de ez a mai napig nem történt meg. Ez a cég a buszgyártást most Szerbiába kívánja áthelyezni, így megbukott az eddigi érv, hogy magyar munka a hazai gazdaságot erősíti. 

Úgy tűnik,  a legfontosabb az volt hogy valaki ettől a cégtől rendeljen x mennyiségű buszt, aztán majd valahová tesszük őket.  Már nem baj az, hogy nem készülnek el határidőre, nem baj az drágábbak lettek, nem baj hogy külföldön készülnek, minden áron meg kellett rendelni - mondta Király Dávid a Republikon Intézet közlekedéspolitikai  szakértője.

 

Forrás: Klubrádió    Kép: Magyar Narancs; hír24

 

 

 

 

süti beállítások módosítása