Napi hablaty

2018. szeptember 22. - Paduc

A magyar állam szállítási feladatok ellátására két Airbus A-319-es utasszállítót és egy Dassault Falcon business jetet vásárolt a Magyar Honvédségnek. Ez utóbbi meglehetősen tréfásan hangzik, mivel egy 16 személyes luxus kisgépről van szó.  

Miközben a propaganda hangsúlyozta, hogy nem kormánygépnek vették a járműveket, a kormány feje már járt velük Izraelben, Montenegróban, Moszkvában és legutóbb Salzburgban. Ádernek nem sikerült Bukarestbe repülnie a másik géppel, mert Ferihegyen egy szendvicseket szállító targonca lekoccolta. Természetesen környezetvédelmi konferencián vett volna részt az óránként 3 ezer litert fogyasztó 180 személyes Airbus-szal.

 

Az iraki magyar katonai kontingens szokásos váltását augusztusban végén egy Ukrajnából bérelt repülőgéppel hajtották végre. Benkő Tibor honvédelmi minisztert ezt azzal indokolta, hogy a Magyar Honvédség két A-319-es szállítógépe a pilóták repülési és üzemeltetési tapasztalatainak megszerzéséig korlátozott számú személyt szállíthat.

Ezek szerint a fél kormányt, a köztársaság nélküli elnököt szállíthatják elegendő tapasztalat nélkül is, de negyvennél több katonát már nem. Igaza van a miniszternek. Én is jobban féltem a magyar katonákat, mint néhány hazug, bajkeverő és szélhámos politikust. Az igazság az, hogy bármely Airline Transport Pilot licensszel, típusvizsgával rendelkező pilóta vezetheti a gépet függetlenül attól, hogy az engedélyezett létszámon belül hány utas ül a fedélzeten.

 

 

Forrás és kép :  444

Napi NER

Remélem, segíteni tudtam valamelyest Kisvárda labdarúgását, még ha az utóbbi egy hónapban nem sikerült csodát tenni az újjáalakult csapattal. Nagyon sok értékes embert ismertem meg a városban, akikre szívesen gondolok majd vissza - írta nyílt levelében Kondás Elemér edző, miután két fordulót követően kiebrudalták a Kisvárda labdarugdosó egyesületétől. Az ok: csúfos vereséget szenvedett a csapat. Na de kitől? Az elmúlt két év bajnokaitól. A nagy múltú Honvédtől és a Videotontól kapott 4-4 gólt az a Kisvárda, amelyik három éve ott volt, amit a tudása szerint megérdemelt. Az NB III Keleti csoportjában.

Kisvárda, kis foci. Másként gondolta ezt Seszták Miklós, amikor miniszter lett, mert onnantól kezdve elkezdett dőlni a pénz a 16 ezres városkába és a focicsapathoz is. Olyannyira, hogy a négy éve 120 millió forintosra tervezett stadionfelújítás most 2490 millió forintnál tart. Alig hússzoros túlárazás. Akik ezért felelősek, még mindig ott ülnek a székükben. Büszkén és gazdagon. Ez az igazi Nemzeti Együttműködés Rendszere.

 

Forrás: kitérdekel?     Kép: nemmindegy?

 

 

 

Napi elmebaj

A vezér lassan elméje meglágyul. Ez nem lenne baj, ha nem egy egész ország, egy egész nemzet, egy egész társadalom inná meg ennek a levét. A hazugságokon már nem csodálkozunk, hiszen az a nemzeti szégyen kormányának büszkén forgatott fegyverei tartozik évtizedek óta. De azt nem fogadjuk el, amikor a szellemi és lelki kútmérgezés már olyan fokra hág, ami rettenetes kárt okoz a magyar nemzetnek. 

 

Brüsszel nem akarja lecserélni a magyar határőrséget. Erre nem is lenne joga. Megerősíteni szeretné az Európai Unió külső határainak védelmét. Nem erről papolt maga Orbán az elmúlt három évben? Nem ő követelte éppen azt, hogy nemzetközi segítséggel erősítsük meg a külső határok védelmét? Nem arról beszél állandóan, hogy közös határvédelmi politika kell?

Fentieket Bokros Lajos, a MoMa elnöke írta arra reagálva, hogy a Cinege utcai despota szerint Brüsszel elvenné Magyarországtól a határőrizet jogát, zsoldosokat küldene ide, ami azt jelentené, hogy náluk lenne a kapukulcs. Mindezzel az probléma, kedves tudathasadásos vezető, hogy a EP-ben ülő fideszess alattvalóid is megszavazták ezt a törvényt 2016. június 6-án, amit te is követeltél. 

 

Forrás: varosikurir.hu       Kép: HírTV

 

Napi lehetmás

2010-ben, amikor az LMP először jutott az Országgyűlésbe, hallani lehetett, hogy Orbán körei finanszírozzák a pártot. Egy nagyvállalkozó mesélte, annak idején igen magas helyről kérték meg, hogy segítse a pártot a kopogtatócédula gyűjtésben - nyilatkozta Raskó György földbirtokos, egykori MDF-es államtitkár.

Amit pedig a most tavaszi választási kampányban művelt ez a társaság, nyilvánvalóvá tette, kinek tartozik elszámolással. Nem kérdés, hogy az LMP 2018 tavaszi szándéka az volt, hogy az MSZP és a DK tűnjön el vagy legalábbis végzetesen gyöngüljön meg, s a helyüket ők foglalják el.

 

Forrás és kép: 24.hu

 

Napi zsarnok

Semmi sem történhet Magyarországon Orbán akarata ellenére és bármit elhatároz, az megtörténik. Nincs ellensúlya, még a saját pártján belül sem. Az akaratát nem kérdőjelezheti meg semmi, a döntései véglegesek és megfellebezhetetlenek, amiket lojális bürokraták valósítanak meg.

 

Orbán úgynevezett illiberális demokráciája a gyakorlatban feudalizmus, demokráciának öltöztetve - írta le a szomorú valóságot a New York Times oldalain egy törékeny idős akadémikus hölgy a pipogya, tehetségtelen, megvesztegetett politikusok helyett. Heller Ágnesnek hívják.

Miközben a fenti mondatokat írtam, Gyurcsány Ripacs Ferenc nagykorú magyar állampolgár felnőtt a feladathoz, mert a parlamentben ezt vágta a miniszterelnöki székben ülő egyed fejéhez: Akinek téveszméi vannak és például Napóleonnak, macskának vagy éppen Magyarországnak képzeli magát, azt a köz- és az orvosi nyelv tudathasadásosnak hívja. Úgy látom, hogy ilyen tudathasadása van a magyar kormánynak. Gondolom, hogy kezeltetniük kellene magukat. Talán az én 85 éves anyám a felelős azért ami ebben az országban történt, vagy ön?  Maguk diktatúrát csinálnak. Ön pedig egy diktátor. Politikai értelemben egy gazember!

 

Forrás: 444     Kép: NYT

 

Napi vetemedés

Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk - hazudta az EP képviselők szemébe a felcsúti uralkodó a Sargentini-jelentés strasbourgi vitájában. Ezek szerint nem kormányzati utasításra darálták be a Népszabadságot, Kövér játékból tiltott ki számos ellenzéki újságírót a Fővárosi Nagycirkuszból az Országházból, az MTI tévedésből nem ad hírt sajtóközleményekről, packázásból lehetetlenítik el a Klubrádiót és a rezsimet bíráló civil szervezeteket. A köztévé és rádió mellett kormányzati kézirányítás alá került több kereskedelmi televízió, meglőrincesedtek a vidéki napilapok.

Képtalálat a következőre: „orbán korona”

A Freedom House 2017-es elemzése azonos képet mutat a  Riporterek Határok Nélkül felmérésével, miszerint afrikai diktatúrákhoz mérhető a magyar sajtószabadság. Képzeljük el, mi lenne, ha a király arra vetemedne, hogy elhallgattassa a vele egyet nem értőket!

 

Forrás: mti      Kép: Pesti Bulvár

 

 

 

Napi hazugság

Megbélyegezni akarnak egy országot és egy népet. Súlyos felelősséget vesznek magukra, amikor az EU történetében először egy népet ki akarnak rekeszteni az európai döntésekből. A hazug vádakat visszautasítom. Magyarország nem enged a zsarolásnak, védeni fogja a határait és a jogait is. Készen állunk a jövő évi EP-választásokra, ahol az emberek visszahozhatják a demokráciát az európai politikába - védekezett Orbán Strasbourgban.

kep_24.jpg

Ön hazudik - vágta Orbán fejéhez állítását Újhelyi István szocialista EP képviselő. Hazudik ebben a közösségben és hazudik otthon Magyarországon a mi társadalmunknak, honfitársainak. Azt mondja, meg akarja védeni Magyarországot Brüsszeltől. Nem kell, mert ez a mi családunk! Higgye el, hogy Európát sem kell megvédenie egy olyan veszedelemtől, amit csak ön vázol fel az égre!

Tulajdonképpen mit akar megvédeni? Azt a rezsimet, azt a bűnös, bűzös rezsimet, amit az oligarcháival együtt épített. Azért csinálja ezt a politikát, mert ezt akarja védeni a jogtól és az európai szabályoktól, az európai közösségtől.

 

Forrás: index

 

 

 

Napi tomi

Politikai értékválasztásban, gyakorlati politikai lépéseket illetően nincsen önmagammal vitám - válaszolta a kötcsei fideszes eligazításon Deutsch Beléptetőrendszer Tamás arra a riporteri kérdésre, hogy 29 évvel ezelőtt azt mondta volna arra amit most csinálnak, hogy az teljesen rendben van?

 

 

Forrás: index