Súlyos szavak

Napi fontos

2018. február 18. - Paduc

 

Nem akarunk sokszínűek lenni. Ha egy-egy nyugat-európai nagyvárosba elmegyünk -én megmondom őszintén- azokban semmi vonzót nem találok. Akkor sem, ha valami okosok kitalálták, azt hogy a sokszínűség az egy érték.  A sokszínűség nem érték. A sokszínűség  egy tulajdonság. A sokszínűség  semmivel sem értékesebb, mint az egyívású közösségnek a képe. Attól, hogy valami színes és sokszínű, nem értékesebb mint az, ami meg nem az.

Nekünk meg kell védenünk Magyarországot úgy, ahogyan most van. Ki kell mondanunk, hogy nem akarunk sokszínűek lenni úgy, hogy összekevernek bennünket, a saját címünket, a saját hagyományunkat, a saját nemzeti kultúránkat összekeverik másokéval. Nem akarjuk. Egyáltalán nem akarjuk. Nem akarunk sokszínűek lenni. Olyanok akarunk lenni, mint amilyenek 1100 év alatt mi itt a Kárpát-medencében lettünk - mondta az egykori felcsúti focista a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén.

 

Miniszterelnök, maga beteg. Menjen el egy szemorvoshoz, aki majd megszabadítja a szürkehályogtól! Ha az egyszínű látásmódjának  oka a szürkeállományban keresendő, akkor egy történész felvilágosítja, hogy sokszínű népek, törzsek és tarka nemzetiségek évszázados keveredéséből alakult ki a mai magyar etnikum.

2014-ben egy miniszterelnök a következőket mondta: Kohl kancellár úrral együtt vallom, hogy Európa legfőbb értékei a nemzetek, méghozzá a sokszínű nemzetek. Ezt az embert Orbán Viktornak hívták.  Én csak pávatáncos sokszínű szélkakasnak.

 

ovindul.jpg

Forrás: kormany.hu     Kép: ellenszel.hu    Video: 444.hu

 

süti beállítások módosítása